Menő Manó - Hyundai Kona 1.0 T-GDI Style Launch Edition teszt

A májusi fullos 1.6-os turbós után végre megérkezett az importőri hivatalos tesztautó is, amely apró alapmotorjával így is a vásárlók zömének legtöbb kívánságát teljesíteni tudja.

Bár nem látszik, a Hyundai nemrég egy sakkjátszmába kezdett. No nem ténylegesen, inkább csak virtuálisan,vagy még inkább marketingben. A Hyundai elgondolása szerint termékei ugyanis egy sakkjátszma elemei, amelyek nem feltétlenül hasonlítanak egymásra sőt, inkább jól elkülönülnek, szerepük azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a játszmát megnyerjék. Ebben a játékban pedig a hobbiterepjárók szegmense erős bástyát jelentenek, hiszen mindenki ilyen menő autóra vágyik. A Konával pedig a Hyundai végre elkezdte a partit és a konkurenciára rárúgva az ajtót megtette a nyitólépést.

Formailag pedig markáns kisautó lett a Kona, a városi crossovert így tényleg nem lehet még messziről sem összekeverni semmi mással. Még a közben színre lépett két számmal nagyobb Santa Fe is teljesen más benyomást kelt, hiába hasonlóak a megoldások. Mert ugyan önmagában a kettéosztott lámpatesteket nem a Hyundai találta ki, láttunk már ilyet a Citroentől és Jeeptől is, ám a fényforrások kialakítása, formájuk, a fényszórók körüli burkolatok és ívek már eléggé egyedivé formálják. Köztük pedig büszkén feszül a Hyundai ívelt, azaz kaszkád hűtőmaszkja, amely teljessé teszi a tipikus „aha, egy Hyundai” élményt. Mondjuk azt nem igazán értem, miért volt szükség egy kiegészítő kamu hűtőcsíkra a maszk felett, mert számomra enélkül is egységes volna az autó ábrázata.    

Az elsőre tökéletesen rímel a hátsó kialakítás, ahol ugyanúgy van egy felső piros csík a hátsó helyzetjelző lámpáknak, alul pedig egy külön „csomagban” van az irányjelző, a ködzárófény és tolatólámpa. Dicséretes, hogy ez az alsó egység a fényszórókhoz hasonlóan olyan műanyag védelmet kapott, amely egészen az első, illetve a hátsó sárvédőig kiterjed, így az autó egészen jól helyt tud állni akár a városi lökdösődésben, akár enyhébb erdei utakon is. Az már kevésbé érthető, hogy ennek nyomán az ajtók miért nem kaptak ugyanilyen védelmet, mindössze az alsó küszöbnél emeltek egy picit egy betéttel. A hátsó lökhárító egy részét így is sikerült lefényezni, lentebb a műanyagozott részen középen pedig álcaként egy védőburkolat-imitáció t is illesztettek, ami viszont inkább csak díszlet, mint valódi védelem. 

 
Az egész autó nagyon masszívnak, erőteljesnek hat, viszonylag nagy hasmagassága miatt pedig a beszállási kényelem is remek Én a magam 178 centis magasságommal alig kellett lefelé mozdulnom ahhoz, hogy elfoglaljam a helyem a vezetőülésben, kiszállni pedig sokkal könnyebb és természetesebb, mint a hagyományos személyautókból. A helyemet elfoglalva minden tökéletesen kézre áll és minden ott van, ahol az ember először keresné. Mindössze a "lebegő"multimédiás képernyő a kivétel, annak pozíciója, állásszöge valahogy nekem nem egészen jó helyen van, de ennek ellenére könnyen megszokható. Ahogyan az is, hogy az alatta lévő klímarendszer kapcsolóival is spóroltak a tervezők, így egyetlen gomb nyomogatásával tudjuk csak kiválasztani, hová szeretnénk a levegőt fújatni. Ráadásul nincs külön szélvédőállás, csak a lábra fújással együtt, így csak a szélvédő-párátlanítással lehet kizárólag odairányítani a levegőt. Viszont az utasteret nagyon feldobják a légbeömlők, a váltókulissza és az indítógomb piros betétei, amit a kormánykerék és üléshuzat piros cérnái és főleg a pirosra színezett biztonsági övek tesznek teljessé.    

Az autó egyébként megfelelően tágas, négy személy számára kényelmes, a belső szélesség  öt személynek viszont már elég passzentos. Nálunk egy babaülés mellé már csak a vékony kisfiam és a filigrán dédi fért be, előbbi azonban így is panaszkodott, mert a biztonsági övet csak nagyon nehezen sikerült megtalálnia maga alatt. De legalább a lábuknak is elég hely van és a nagyra nőttek pedig fejüket sem verik a plafonba. Alattuk hiába nincs azonban komoly összkerékhajtási rendszer, a csomagtér papíron ugyanúgy 361 literes, mint a 4x4-es változatokban.  Bár ez szemre nekem picit kisebbnek tűnik, de nyilván a Hyundainál hozzászámolták a padló alatti tároló rekeszt és az alatta lévő üreget is.         

 
Vezetni is nagyon jó a kis Konát, a kormány precíz, kis sebességnél kellően könnyű, nagyobb tempónál pedig nagyon szépen felkeményedik. Az útfogás is remek, még gyorsan vett szűk kanyarokban is szépen tartja az ívet az autó. Ebben nagy segítség a széles, 235/45-ös gumi és a 18 colos felni, amely szép és látványos ugyan, rosszabb minőségű utakon viszont egyértelműen túl kemény, ráz, ráadásul pont a városi terepjárók sebezhetetlenségét, masszív érzetét rombolja azzal, hogy egy-egy manővernél figyelni kell a gumi és a felni épségére is. De szerencsére ez a felni jelenleg még a legmagasabb felszereltség esetén is opciós tétel, egy 16-os vagy 17-es kerékkel is nagyon szép tud lenni a Kona megjelenése.

A haladásban ezúttal a Kona motorkínálatának alapját jelentő egyliteres, háromhengeres motor segítette a több mint 1 200 kilós önsúlyú autót. Ez még önmagában nem hangzik túl jól, hiszen az i10-ben ez a motor 69 lóerőt teljesít, ám a Konában a turbófeltöltővel megtámogatott pöttöm erőforrás már 120 lóerősre izmosodott, ez pedig már egészen fickóssá teszi az autó viselkedését. Ugyanez a motor dolgozott az éppen két éve nálam járt i20 Active-ban is, ahol az egyetlen kifogásom a motorral szemben az volt, hogy felépítéséből adódóan a háromhengeres hidegen jól érzékelhetően rázta a karosszériát és ez a vezetőülésen és a kormányon is visszaköszönt. Nos, örömmel jelenthetem, hogy a Konában ilyen gondom már nem volt, mert bár a motorteret felnyitva a motoron továbbra is látható volt rázkódás, ezt a vibrációt a mérnökök tökéletesen elsimították, az autó belsejében így ebből semmi sem érzékelhető.     

Menet közben aztán az autó jellegzetes morgással adja tudtunkra háromhengeres konstrukcióját, ám a korrekt hangszigetelésnek köszönhetően ez soha nem válik zavaróvá. A viszonylag magasan, hatezres fordulaton jelentkező 120 lóerős teljesítmény mellett sokkal fontosabb, hogy a Kona 172 Nm-es csúcsnyomatéka már 1 500-as fordulattól rendelkezésre áll és ez megfelelő lendülettel képes megtolni az autót ahhoz, hogy országúton, autópályán ne csak a tempót lehessen tartani, de vehemensebb gyorsításokba, előzésekbe is bele lehet kezdeni. Ebben remek partner a pontosan kapcsolható hatfokozatú manuális váltó is, amely országúton kétezer, autópályás tempónál háromezres fordulaton dolgoztatja a kis T-GDI-t. Mindössze arra kell figyelni, hogy a motorfordulat elérje az 1 500-at, mert alatta a kisturbósokra jellemzően szinte halott a motor. A fogyasztásra sem lehet panasz, mert bár kezdetben elég magas számokat írt ki a számítógép, ám aztán az autót és a motort jobban kiismerve autópályán és városban 6,5 - 7 literes, országúton pedig akár 5,2 -5,5 literes átlagot is sikerült elérnem, a légkondihasználat függvényében. A csaknem 600 kilométeres teszt átlaga végül 6,5 literre adódott száz kilométeren.

Az importőri tesztautó persze a Konához elérhető minden lényeges és lényegtelennek tűnő extrát tartalmazott a LED első és hátsó lámpáktól a 18-as felnin és a bőrüléseken át egészen a holttérfigyelőig és a mögöttes keresztirányú forgalomfigyelő rendszerig. Ez utóbbi egyébként rendkívül hasznos felszerelés, főleg amikor nagyobb és átláthatatlan autók közül szeretnénk tolatva kiállni. Ilyenkor már nemcsak a műszeregységben, hanem a középső képernyőn megjelenő tolatókamera képén is megjelenik a jelzés és egy nyíl kíséretében hang is figyelmeztet arra, milyen irányból érkezik valami. Ami nem feltétlenül autó, biciklire és emberre is ugyanúgy jelez. Ezzel az ellátmánnyal a Kona Style ára jóval túl van a Life alaptípus 4,65 milliós árán és akár a hétmilliós tartományba is belekarcolhat, viszont ezért már minden földi jóval el van látva.  

Amíg a korábban tesztelt 1.6-os összkerekes változat inkább csak azon szűk rétegnek készül, akik vagy megengedhetik maguknak ezt a luxust, vagy utazásaik során valóban ki tudják használni a 177 ló és az összkerékhajtás előnyeit, addig az egyliteres Kona mindenki más igényeit képes kielégíteni. Megfelelően dinamikus, kényelmes akár rövid, akár hosszabb utazások alkalmával is és mivel nem kell cipelni az összkerékhajtás és az automata tömegét, kellően takarékos is tud lenni. Mindez a divatos formával együtt valóban ütőképes csomag, amivel a Hyundai tényleg bármilyen ellenféllel felveheti a versenyt. A játszma elkezdődött, a Kona és a Hyundai következő sakkjátékosai pedig könnyen mattot adhatnak a konkurenciának.    
 
 
 
 
Forrás: Dönci Hyundai Blogja
Vissza
Menő Manó - Hyundai Kona 1.0 T-GDI Style Launch Edition teszt
  • 11/9/18 napon
  • Általános hírek