Már kapható a Hyundai ujjlenyomattal vezérelhető autója

Habár a vállalat már a 2018-as Kantoni Autószalonon bemutatta, a Beijing-Hyundai vadonatúj Santa Fe változata átalakult külső és belső megjelenésével, valamint forradalmi technológiájával most hivatalosan is bemutatkozott Kínában.

Első ránézésre a Hyundai Kínában bemutatott új generációs Santa Fe modellje teljesen olyan, mint amit bárhol máshol a világon meg lehet vásárolni. A Beijing-Hyundai tervezői azonban lényeges változtatásokat végeztek az új autón, amellyel az jobban megfelel a helyi vásárlók igényeinek, miközben az autó technológiája néhány forradalmi újdonságokkal is bővült.   
 
 
Elölről ez a Santa Fe is majdnem úgy néz ki, mint a többi, csupán a hűtőmaszkot cserélték le és a lökhárító lett egy kicsit mélyebb. Ennek vonalában oldalt is mélyebb a küszöb, hátul pedig egy szintén új vonalú lökhárítót találunk, ahol a dolgok igazán megváltoztak. A terepjárót téglalap alakú dupla csöves kipufogókkal látták el, felette pedig egy teljesen új, körbefutó lámpatestekkel ellátott hátsó kialakítást fedezhetünk fel. 
 
 
A csomagtér nyílása szintén teljesen új, laposabb az ablakrész és alacsonyabbra húzódik azért, hogy mögötte a raktér könnyebben pakolható legyen. Az autó C oszlopának üvegezése is teljesen új karaktert kapott azzal, hogy az alsó ívet egyenesre cserélték, így jelezve a megnövelt tengelytávot és egyben heíyet csinálva egy kis további krómbetétnek is. 
 
 
Az autó megjelenése ezekkel együtt grandiózusabb, impozánsabb, amivel a Santa Fe magas technológiai szintjét is mutatja. A belső térben ugyanis szintén jelentős változtatások történtek:a középkonzolon elhelyezett keskeny kávájú érintőkijelző már-már Mercedeses formájú, miközben a hagyományos sebességváltó karját egy olyan nyomógombos irányváltóra cserélték,  amit már néhány újabb Hyundai modellen is láthattunk. A 100 milliméterrel megnövelt tengelytáv miatt a Santa Fe most már teljes értékű hétszemélyes crossoverré vált. 
 
 
A Beijing-Hyundai történetében ez az első olyan szériagyártású modell, amelyet ujjlenyomatos ajtózárral és indítógombbal láttak el. Ez lehetővé teszi, hogy az autót használó anélkül jusson be és indítsa el az autót, hogy a kulcs nála lenne. Ezzel együtt több vezető esetén az ülés- és a tükrök pozíciója is az adott személy profiljához igazítható. Az autó rendelkezik még a Baidu Duer AI hangfelismerő rendszerével is. Biztonság terén a Santa Fe az első olyan modell Kínában, amelyet hátul ülő utasra figyelmeztető rendszerrel láttak el, amely ultrahangos érzékelőkkel figyelmeztet a hátsó ülésen felejtett gyerekre vagy állatra. 
 
 
Forrás: Dönci Hyundai Blogja 
Vissza
Már kapható a Hyundai ujjlenyomattal vezérelhető autója
  • 3 héttel, 5 nappal ezelőtt
  • Általános hírek