Bemutatták a Hyundai Kona hibridváltozatát

A Hyundai Motor az európai igények változásaira reagálva tovább bővíti népszerű, díjnyertes Kona modelljének kínálatát azzal, hogy bemutatta a vadonatúj Hyundai Kona Hybrid modelljét.

A Kona család bővítésével és a Hyundai Kona Hybrid modell bemutatkozásával a vállalat azon igényekre reagál, amely szerint az európai vásárlók még több környezetbarát hobbiterepjáró modellt szeretnének. Merész formája mellett az új modellváltozat hatékony hibrid meghajtást és számos technológiai kiegészítőt tartalmaz, mint amilyen a a fejlett Blue Link kapcsolódási rendszer, a SmartSense aktív biztonsági vezetéstámogató rendszerek, valamint az egyedülálló multimédiás funkciók.  
 
 
A Hawaii-szigetek egyik térsége után elnevezett eredeti Kona modellt 2017-ben mutatta be a Hyundai, amely a vállalat első kisterepjáró modellje Európában. Tavaly a vállalat bevezette a Kona Electricet, az első teljesen elektromos kompakt kisterepjárót. Emellett a Hyundai a Kona Iron Man limitált változatát is bemutatta. Amióta a Kona első példányai 2017 októberében megérkeztek, a vállalat közel 120 ezer modellt adott el eddig Európában  
 
 
„A Hyundai már most is az erőforrások legszélesebb választékát kínálja ügyfeleinek és a vadonatúj Kona Hybrid modellünkkel még szélesebb választási lehetőséget adunk európai vásárlóinknak a környezetbarát SUv modellek terén” – mondta Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingvezetője. „A stílusos formaterv és a hatékony hibridhajtás mellett a vásárlók élvonalbeli kapcsolódási lehetőségeket is élvezhetnek.” 
 
 
A Hyundai stílusos Kona modellcsaládja nemcsak kielégítette, de felül is múlta az európai vásárlók igényeit. Első teljes értékesítési évét követően a Kona új vásárlói csoportokat szólított meg és jelentősen hozzájárult a Hyundai kompakt hobbiterepjárók kategóriájában elért erős pozíciójához. Az erős villanymotorjával és hosszú hatótávjával a Kona Electric modell iránti lenyűgöző globális kereslet pedig még a Hyundai várakozásait is messze felülmúlta.   
 
 
Az új Kona Hybrid megörökölte ugyanazt a kifejező formanyelvet és „bárhova eljutás” érzetét, amely a Konát és a Kona Electricet is jellemez. Az autó elején a Hyundai jellegzetes kaszkád hűtőmaszkja jelenik meg, miközben a kettős fényszórókban akár full LED világítás is elérhető. A Kona Hybridben mutatkozik  be elsőként az új Blue Lagoon fényezés és a fekete tető, így a vásárlók mostantól 26 különböző egyéni színösszeállítással igazíthatják az autót saját személyiségükhöz és életstílusukhoz. A vásárlók két újonnan tervezett hibrid könnyűfém keréktárcsa közül is választhatnak, amelyek 16-os és 18-as méretben elérhetőek.   
 
 
A megújult Ioniq modellcsalád mellett a vadonatúj Kona Hybrid a Kona és a Hyundai környezetbarát járműkínálatának is természetes továbbfejlesztése, amellyel még több vásárló számára teszi elérhetővé e tisztább mobilitást. Az új Kona Hybrid ugyanazt az 1.6 literes GDI benzinmotort kapta, mint az Ioniq, így maximális teljesítménye 105 lóerő és 147 Nm. A hozzákapcsolt 43,5 lóerős villanymotor nyomatéka 170 Nm, amit egy 1,56 kWh kapacitású akkucsomag lát el energiával. Az összteljesítmény így 141 lóerő, a maximális forgatónyomaték pedig 265 Nm, amivel a Kona Hybrid dinamikus vezetési élményt tud nyújtani.    
 
 
A vadonatúj Kona Hybrid dinamikus teljesítményének köszönhetően a vásárlók egy élvezetesen vezethető hibridautót kapnak, amihez a hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó is jelentős mértékben hozzájárul. A váltókart balra húzva a vezető Sport módba is kapcsolhat amikor arra a kormány mögötti fülek kézi sebességváltóként működnek. A Kona Hybrid elektronikus parkolófékkel rendelkezik, amit a vezető egyetlen gombnyomással aktiválhat.    
 
 
A vadonatúj Kona Hybridben elérhető lesz a Blue Link kapcsolódási rendszer is, amelynek integrált telematikai rendszerei segítségével a vezető egy okostelefonos alkalmazással nyithatja és zárhatja autója ajtóit. A rendelhető Audió Videó Navigációs rendszer (AVN) hasznos információkat jelenít meg az új 10,25 colos érintőképernyőn és felhőalapú hangfelismerő rendszer a Blue Linkkel együtt akár hat nyelvet is képes azonosítani. A képernyőt kétféle kezdőképernyővel lehet egyénire szabni, ahová különböző ikonokat és widgeteket lehet helyezni. A 7 colos kijelzővel ellátott alap kapcsolódási rendszerben is megtalálható a Display Audio rendszer, valamint az okostelefonos tükrözésre alkalmas Android Auto és Apple CarPlay is. A Kona Hybrid a Hyundai Live szolgáltatásával együtt érkezik, amely akár percre pontos időjárási, közlekedési és traffipax információkat képes közvetíteni.      
 
 
A belső megjelenéshez nemcsak az egyedi, hibridekre jellemző műszeregység tartozik, de a Kona Hybrid saját önálló belső színvilágot is kapott. Ezek fehér színű légbeömlő gyűrűket és szintén fehér sebességváltó betéteket tartalmaznak, valamint csak ez a modell kap fényes fekete ajtókilincseket és kormányküllőket is. Az exkluzív fekete-fehér színcsomag mellett a Kona Hybrid vásárlói háromféle színcsomagot is választhatnak: Narancs, Lime és Vörös. 
 
A Kona Hibrid számtalan kényelmi felszerelésével igyekszik vásárlói kedvében járni. Az opciós kormányfűtés még a leghidegebb időben is kellemes kormányfogást biztosít, míg az első ülések kényelmét a 3 fokozatú ülésfűtés mellett 3 fokozatú ülésszellőztetés fokozza. Mostantól ráadásul a hátsó üléseken is elérhetővé vált az ülésfűtés, amellyel a Kona még kényelmesebb utazást kínál utasainak.  
 
 
Az új Kona Hybrid modelleket is ellátták a Hyundai teljeskörű SmartSense technológiai csomagjával. Ebben olyan tételek is megtalálhatóak, mint az első ütközésfigyelmeztető és ütközéselkerülő rendszer, amely a gyalogosokat és bicikliseket is képes felismerni. Rendelhető tétel a stop&go funkcióval ellátott radaros sebességtartó, amely automatikusan akár álló helyzetig fékezi az autót, és ha 3 másodpercnél tovább áll, az autó egy gomb vagy a gázpedál megnyomására ismét követni kezdi az előtte haladót.  
 
A távolságtartó tempomattal együtt dolgozó sávkövető rendszer kimagasló kényelmet nyújt a vezető számára azzal, hogy a sáv közepén tartja az autót. Eközben az intelligens táblafelismerő rendszer az első kamera képét és a navigáció adatbázisát felhasználva azonosítja az előzést tiltó és a sebességkorlátozó táblákat és azt valós időben jeleníti meg a műszerfalon. A biztonsági csomag további opciós elemei a holttérfigyelő és a mögöttes keresztirányú forgalomfigyelő rendszer, míg a fáradtságfigyelő, a sávtartó és a távolsági fényszóró asszisztens szériában járnak. 
 
 
A vadonatúj Hyundai Kona Hybrid árlistáját már néhány hete nyilvánosságra hozták, ára itthon Comfort kivitelben ezer forint híján 7 millió forinttól indul, míg a legjobban felszerelt Style változatért 8,1 mFt-ot kérnek. A hibrid Konák első példányai 2019 augusztusától érkeznek meg Európába.  

 



Forrás: Dönci Hyundai Blogja 

Vissza
Bemutatták a Hyundai Kona hibridváltozatát
  • 1 héttel, 2 nappal ezelőtt
  • Általános hírek