Az új Hyundai Sonata Bose hangrendszerrel érkezik

A Hyundai Motor folyamatosan szivárogtatja a vadonatúj Sonata generációval kapcsolatos részleteket, így most azt is elárulták, hogy új modelljüket Bose hangrendszerrel is felszerelték.

A Hyundai Motor közleményben jelentette be, hogy a vállalat együttműködési megállapodást kötött a prémium audiorendszereket gyártó Bose amerikai vállalattal, amelynek értelmében utóbbi csúcsminőségű hangrendszereket szállít a Hyundai népszerű középkategóriás limuzinjához. A Sonata modell legújabb, nyolcadik generációját még ebben a hónapban bemutatják a Hyundai hazai piacán, míg a globális értékesítés később kezdődik. 
 
 
Az új Hyundai Sonata legmagasabb felszereltségű Inspiration változatához alapáron jár a Bose 12 hangszórós rendszere, azonban a közlemény szerint a kiegészítő felárért a többi változathoz is elérhető lesz. A Hyundai általában a Harman Kardon és Lexicon hangrendszereket használta eddig járműveiben. 
 
 
A most érkező Sonata egy teljesen új modell, amely a típus 2014 márciusában bemutatott előző generációját váltja fel. Az új autó négyféle modellváltozatban érkezik – egy hibrid és három benzines modell lesz elérhető, köztük az új 2.0 literes SmartStream, egy 1.6 literes turbófeltöltéses T-GDI erőforrás, valamint egy cseppfolyós földgáz-befecskendezéses LPi változatban. A jelenlegi Sonata is hasonló motorpalettával volt elérhető, de kiegészült egy konnektoros hibridverzióval is.  
 
Az új Sonata alapváltozatát 23,5 millió vonért (kb. 5,8 mFt) kínálják Dél-Koreában. További részleteket várhatóan az új Sonata hivatalos premierjén tudhatunk meg a modellről. 
 
 
Forrás: Dönci Hyundai Blogja 
Vissza
Az új Hyundai Sonata Bose hangrendszerrel érkezik
  • 18/3/19 napon
  • Általános hírek