A Hyundai Sonata és a Venue is kap N Line változatot

A Hyundai Motor nagyteljesítményű és sportos modelleket magában foglaló N sportmárkája a jövőben a Sonata és a Venue modelleket is kezelésbe veszi.

A Hyundai Motor az idei New Yorki Autószalonon rántotta le a leplet vadonatúj Sonata modelljének amerikai változatáról. Ehhez az autóhoz kezdetben kétféle erőforrással lehet hozzájutni: egy 1.6-os, turbófeltöltéses 180 lóerős és egy új fejlesztésű 2.5 literes 191 lóerős szívómotorral. Akinek azonban ez nem lenne elég, a Hyundai már dolgozik egy vadabb külsejű N Line modellen, amely több mint 275 lóerős lehet.   

 
Minderről a típus New Yorki premierjén beszéltek a Hyundai képviselői, akik szerint a Sonata forgalmazásának kezdete után nem sokkal érkezik a modell hibridváltozata is. A villamosított Sonata így legkorábban várhatóan 2020 tavaszán mutatkozhat be, majd „nem sokkal később” érkezik a Sonata N  Line változat „több mint 275 lóerős motorral.” Ugyan ez a teljesítményszint szinte azonos az i30 N és a Veloster N modellekben dolgozó 2.0 literes T-GDI erőforráséval, sokkal valószínűbb, hogy a nagyobb sportlimuzin a kifejezetten erre a modellre fejlesztett vadonatúj 2.5 literes erőforrás turbófeltöltős változatát kaphatja meg.    

 
„Néhány drámaian más változat” is készül a Hyundai új Sonata modelljéből, legalábbis Brian Smith, a Hyundai Motor igazgatója ezt jelentette be a New Yorki Autószalonon tartott beszédében. Ezek között akár egy nagyteljesítményű N sportváltozat is szerepelhet, ám amennyiben tényleg terveznek ilyet, az várhatóan csak később, a már bejelentett N Line verzió megjelenése után mutatkozhat be a kínálatban.  

 
Európában, ahol a kombik továbbra is viszonylag elég népszerűek, egyre több pletyka kering arról, hogy a Sonata egy nagy csomagterű kivitele válthatja az öregedő i40 wagont. Ezt azonban hivatalosan egyelőre sehol sem erősítették meg. 

 
A Hyundai képviseletében Smith azt is megerősítette, hogy a márka New Yorkban debütált vadonatúj Venue mini crossovere is megkapja az N Line csomagot. Azt azonban nem árulta el, hogy ezzel együtt az alap 1.6-os motort egy nagyobb teljesítményű erőforrásra cserélik-e ki, vagy a változások csak az autó külső megjelenésére és felfüggesztéseire fognak koncentrálni.  
 
 
Forrás: Dönci Hyundai Blogja 
Vissza
A Hyundai Sonata és a Venue is kap N Line változatot
  • 8/5/19 napon
  • Általános hírek