A Hyundai Kona Electric az Év Autója Spanyolországban

A spanyol ABC magazin idén is megrendezte az Év Autója választást, amelyen a 36 újságíróból álló szakmai zsűri a választás történelmében elsőként ítélte a díjat egy villanymotoros autónak.

Az ABC 2019-es Év Autója választásának idei győztese, a Hyundai Kona tiszteletére megrendezett díjátadási ceremóniára az autó szakma sok jelentős képviselője mellett megjelent Reyes Marotto ipari miniszter, Dél-Korea spanyolországi nagykövete, Hong-jo Chun, illetve a Hyundai spanyolországi importőrének képviseletében Leopoldo Satrustegui ügyvezető és Yun Lim elnök is. A díjat Catalina Luca de Tena főszerkesztő és Bieto Rubido, az ABC magazin igazgatója adta át. 
 
 
„Fennállása során ez az esemény mindig a legkiválóbbakat hozta össze nemcsak az újságírók köréből, de a díjazottakat tekintve is” – mondta nyitóbeszédében az ABC magazin elnöke. „Ennek legkiválóbb példája az Év Autója díj, amit immár 47 éve olyan járművek kapnak, amelyek technológiájukkal, formavilágukkal és teljesítményükkel meghatározóak a piacon. Ilyen autó a Hyundai Kona is, amely egyben az első olyan hobbiterepjáró, amely száz százalékban elektromos változatban is elérhető.”
 
 
„Ez a díj Spanyolország legrangosabb autóipari elismerése és azzal, hogy ezt a Hyundai immár negyedszer kapta meg, bizonyítottuk, hogy márkánk képes igazodni a piac kihívásaihoz és versenyképes modelleket tud bemutatni” - mondta Leopoldo Satrustegui, a Hyundai Motor Spain igazgatója. „Elkötelezetten igyekszünk megőrizni ezt a vezető pozíciót és olyan járműveket kínálni, amelyek a környezetbarát vásárlók igényeit is kielégítik és akik mindig a közlekedés legokosabb módját keresik. Éppen ezért a Hyundai 25 villamosított modellt kíván bemutatni Európában 2018 és 2025 között, amelynek egyik tagja a díjnyertes Kona.”
 
 
Az ABC 47. idényének Év Autója választását egy 36 újságíróból álló szakmai zsűri választja meg, akik között újságok, magazinok, televíziós, rádiós média képviselői foglalnak helyet. A 37 tagként az ABC magazin olvasói is leadhatták szavazataikat a magazin weboldalán keresztül. A végső összeszámlálás során a Kona 312 szavazatot kapott, ezt követte a Peugeot 508 264 ponttal, míg a harmadik helyen a Seat Arona 182 ponttal végzett. 
 
 
Forrás: Dönci Hyundai Blogja 
Vissza
A Hyundai Kona Electric az Év Autója Spanyolországban
  • 3 héttel, 6 nappal ezelőtt
  • Általános hírek